7,9 milliárd forintból fejlesztik a 86-os főút Szombathely-Vát közötti szakaszát. 2x2 sávos gyorsforgalmi utat alakítanak ki a 9,2 km-es szakaszon. A munkálatok még októberben elkezdődnek.
Pénzes László - projektvezető, Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt.
"2009 hátralevő részében, illetve 2010-ben lakott területet nem érintünk, sem építéssel, sem építési forgalommal nem fogjuk érinteni a zanati városrészt."
2011 tavaszán azonban a meglévő zanati elkerülőt bővítik majd négy sávosra. A építés ideje alatt a forgalom egy részét időszakosan Zanatra terelik.
Auer Norbert - területi igazgató, Nemzetközi Vegyépszer Zrt.
"Az is elképzelésben van, hogy a lehető legkisebb terhet okozzuk, hogy az egyik forgalmi sáv kint megy, a másik a településen."
A városrészen élők félnek a kamionforgalom okozta környezeti terheléstől.
A kivitelező azt ígérte, a tervezett munkálatokról folyamatosan tájékoztatják a zanatiakat.





























