Hírek

Jól kezdett a Sprint SC

2009. október 13., 12:56
Mindkét ellenfelét legyőzte a Sprint SC a horvát ülőröplabda-bajnokság első, Szombathelyen rendezett fordulójában. A házigazdák a Novszka és a Hrabri Zagreb csapatait is magabiztosan verték.


A tavalyi szezonban játszott először a Sprint a horvát bajnokságban. Akkor 12 együttes közül az ötödik helyet szerezték meg a szombathelyiek. A horvát szövetség idén is elfogadta a nevezésüket, így idén is a miénknél jóval erősebb együttesek között edződhet a magyar bajnokság bronzérmese. A mezőny tovább erősödött és bővült, hiszen a múlt hét végén 14 csapat kezdte meg a pontvadászatot.

Laki Sándor - edző, Sprint SC
"A horvát bajnokságba tavaly tanulni jöttünk. Nagyon képzettek az ellenfelek, nagyon régóta játszanak, ezért sokkal jobb, erősebb, mint a magyar bajnokság. A magyar bajnokságban kevesebb a játéklehetőség."

Az első fordulóban a tavaly középmezőnyben végzett Novska ellen kezdett a csapat, akiket biztosan, 3:0 arányban sikerült legyőzni. A következő meccsen nehezebb ellenfél várt a sprintesekre, a Hrabri Zagreb ugyanis tavaly éppen a magyar együttes előtt végzett a ligában.

Most azonban érvényesült a hazai pálya előnye, a válogatott Kovács Lászlóval megerősített szombathelyiek 3:1-re győzték le horvát ellenfelüket. Ezen a hétvégén magyar bajnoki forduló lesz Szombathelyen, majd a csapat útra kel és október 23-án egy rangos nemzetközi tornán Zágrábban képviseli a magyar ülőröplabda sportot.


 

Gubás Gabi Agora Szombathely