Hírek

Emelik a lakbértámogatást

2009. október 13., 13:27
30 millió forinttal nőhet jövőre az önkormányzati bérlakások támogatásának összege Szombathelyen. Erre tett javaslatot Czeglédy Csaba alpolgármester és Kővári Attila, a lakásbizottság elnöke. A sajtótájékoztatón elhangzott: 2010-ben 60 bérlakás vár felújításra.

 

2400 önkormányzati bérlakást kezel a SZOVA Zrt. A lakbérekből származó bevételei azonban nem elegendőek a folyamatos karbantartásra. Ugyanakkor egyre több bérlő adja vissza, vagy fizeti késedelmesen bérlakását.

Kővári Attila - elnök, Lakásbizottság
"A bevételkiesés a lakásfelújítási alap képzése vonatkozásában is gondot okoz."

Idén 360 millió forintot fordít a város a szociálisan rászorulók lakbértámogatására. Jövőre ez az összeg emelkedhet.

Dr. Czeglédy Csaba - alpolgármester
"A lakbértámogatás mértékét 30 millió forinttal meg kívánjuk emelni 2010-ben."

A javaslat része az is, hogy a 2010-es költségvetésben 100 millió forintot különítenének el célzottan az Óperint utcai átmeneti lakások felújítására. Az alpolgármester hozzátette: felülvizsgálják, hogy a piaci árakhoz igazodó lakbért fizetnek-e azok, akik önkormányzati bérlakásban élnek, de támogatást nem kapnak.


 

Gubás Gabi Agora Szombathely