Hírek

„Felettünk az ég…”

2009. október 14., 15:23
Október második szerdáján ünneplik a Természeti Katasztrófák Csökkentésének Világnapját. Ebből az alkalomból hirdetett fotópályázatot a polgári védelmi szövetség és a katasztrófavédelmi igazgatóság. A beküldött művekből ma nyílt kiállítás a Nyitra utcai ÁMK-ban.

 

A tematikus pályázatot idén az amatőr csillagászati egyesület és a meteorológiai társaság együttműködésével szervezték meg. A fotósok felhőkről készített felvétekkel pályázhattak. A legjobb alkotásokat november 6-áig láthatják az érdeklődők az iskolában.

A Természeti Katasztrófák Csökkentésének Világnapját egy szlovén-magyar közös pályázattal köszöntötték a diákok, az erre készült rajzokat is kiállították. A rövid díjkiosztó ünnepség után a polgári védelem és a katasztrófavédelem vezetői emléktárgyakat adtak át a Vas megyei Vöröskereszt év végén nyugalomba vonuló igazgatójának, Poór Lászlónak.

 

 

Gubás Gabi Agora Szombathely