2004-ben adták át a 84-es út 5,5 km-es, Sárvárt elkerülő szakaszát az új Rába-híddal. Ez azonban csak félig könnyítette meg a közlekedők dolgát. Aki Szombathelyről jött, továbbra is Sárvár belvárosán keresztül jutott el a Balaton felé. Most, a 88-as út újabb szakaszának átadásával végre bezárult a kör, és elkerülhető a belváros.
Dr. Ipkovich György - polgármester, Szombathely
"Én azoknak a nevében köszöntöm most Sárvárt, akiket ez az út nagyban érint, a szombathelyiek és a környéken lakók nevében. Hiszen eddig éppen ezt az utat hiányoltuk."
Az ünnepségen Molnár Csaba kancelláriaminiszter elmondta: az elmúlt hat-hét évben, 75 km új út épült Vas megyében, ami figyelemre méltó fejlődés.
Molnár Csaba - kancelláriaminiszter
"Az a fejlődés, ami itt végbement, országos viszonylatban is komolynak nevezhető."
Az új út mégis elsősorban a sárváriak életét könnyíti meg. Megszabadulnak ugyanis az átmenő forgalomtól, kisebb lesz a környezetszennyés, a zaj.
Az útszakasz 3,5 km hosszú. Építettek két szintbeli csomópontot is. A teljes költségvetés csaknem 850 millió forint volt. Az ünnepség után levették a Szombathelyt eltakaró ragasztószalagot a közlekedési tábláról, ezzel teljesen szabaddá vált az út az autósok előtt.





























