Az elmúlt hetekben parázs viták zajlottak arról, hogy a kormányzatnak többlettámogatást kellene nyújtania az egészségügy számára. A Magyar Demokrata Fórum álláspontja szerint az évről-évre menetrendszerűen jelentkező kiélezett vita jelentős részben megspórolható lenne, ha az egészségügy bizonyos többletforrásokhoz nem politikai alkukon, hanem például az eszközbeszerzések áfájának automatikus visszatérítésen keresztül jutna hozzá.
Az egészségügyi intézmények áfa-visszatérítése uniós előírás. Az Európai Unió ugyanis kidolgozott egy irányelvet, mely szerint az egészségügynek adómentesnek kell lennie, és az adómentességbe beletartozik az is, hogy az egészségügyi szolgáltatások után nem szabad felszámolni az áfát. Magyarországon ennek ellenére a kórházak úgynevezett végfelhasználóknak minősülnek és ezért jelenleg nem jogosultak az áfa visszaigénylésére, ami jelentős többletkiadást jelent a számukra. A többletteher pedig – az egészségügyi dolgozók minden igyekezete ellenére – egyaránt visszaveti az ellátás színvonalát, a minőség javítását, a beruházásokat, a tőkebefektetést és a szolgáltatók közötti versenyt.
Több országban, például Olaszországban és Ausztriában, zökkenőmentesen megoldották már ezt a kérdést azzal, hogy az állam automatikusan visszajuttatja az áfának megfelelő összeget a közfinanszírozott egészségügyi intézményeknek. Ez a lépés az egészségügyre fordítható többletforrások tisztességesebb elosztását teszi lehetővé azáltal, hogy az intézmény az eszközökre elköltött forgalmi adóval nem, mint elveszett pénzzel, hanem mint megtérülő beruházással számolhat. Az egészségügyi áfa-visszatérítéssel véget vethetünk a politikai alkukkal kiharcolt, „pántlikázott” támogatások korszakának, és végre elindulhatunk a fejlődés-centrikus támogatási rendszer kialakítása felé."
Szombathely, 2009-10-16
Tisztelettel:
Gróf István
megyei elnök





























