A Zanati úti aluljáró csatornázási problémája régóta foglalkoztatta a város vezetőit, ám a megoldáshoz szükséges összeg nem állt rendelkezésre.
Wágner József - vezérigazgató, VASIVÍZ ZRt.
"Elkerülhetetlen lett volna, ha nem kapunk támogatást, akkor is, hiszen egy ekkora városnak ezt meg kell oldania az infrastruktúra biztosítása miatt."
A szennyvízelvezetési- és tisztítási rendszer kiépítésére nyert csaknem ötmilliárdos pályázati pénzből most ez a beruházás is megvalósulhat. A főmérnök szerint technikailag több újítás is szükséges az aluljáró problémájának megoldására.
Katona László - főmérnök, VASIVÍZ ZRt.
"Beépítünk olyan szelepeket, amelyek lezárnak a víznyelő bevezetésénél. Az aluljáró városfelőli oldalán pedig átemelőt építünk, amelynél szivattyú emeli át a vizet."
A most felújított rendszer a szennyvizet és a csapadékvizet is elvezeti a város alatt. Az építkezés idején útlezárásra, torlódásra kell számítaniuk az autósoknak. Ezen a héten csütörtökig mindkét irányban a belső forgalmi sávot zárják le.
A Zanati úti aluljárónál az a szakemberek feladata, hogy esős időszakokban megszűnjön az elöntésveszély. A beruházás várhatóan az év végére fejeződik be.





























