Hírek

Három ügy, 33 kg vadkender

2009. október 21., 16:38
Három kábítószerültetvényt számoltak fel egy hét alatt a rendőrök Szombathelyen és környékén. Több mint 33 kilogramm marihuánát foglaltak le. Azt mondják, a város kevésbé fertőzött, mint az ország más területei, de itt is jelen van a drog. A szombathelyi rendőrök tavaly 17, idén pedig már 38 esetet derítettek fel.

Bozótos Perint-part Gencsapátiban. A rendőrök egy ideje már figyelték a területet. A bokrok között ugyanis nyolc tő, három méter magas indiai vadkendert találtak. A termesztőkre vártak, nem is hiába. Két férfi érkezett a helyszínre. Erdésznek adták ki magukat. Azt mondták, megszaporodtak errefelé a falopások.

A két férfi attól tartva, hogy az állítólagos erdészek megtalálják ültetvényüket, még aznap leszüretelték a termést. Ekkor ütöttek rajtuk a nyomozók. Egyikük házának padlásán is találtak már száradó marihuánát.

A 28 kg marihuána egy erősen függő drogosnak is több mint két évre elég. Azt mondták, csak saját szükségletüket akarták így kielégíteni, de túl jó lett a termés.

Tima Péter - r.alezredes, bűnügyi ov., Szombathelyi Rendőrkapitányság
"Jelenleg kénytelenek vagyunk elfogadni, hogy saját fogyasztásra termesztették. Megpróbáljuk kideríteni, mennyire valós ez a vallomás a gyanúsítottak részéről."

Egy szombathelyi raktárban lopott kerékpárokat kerestek a rendőrök.

Legnagyobb meglepetésünkre kerékpárok helyett kábítószert találtak. A kerékpártolvajok orgazdája marihuána-termesztésre rendezkedett be. Hét tő vadkendert foglaltak le nála a rendőrök.

Három kábítószerfogás egy hét alatt