Hírek

Új bicikliút épül

2009. október 22., 13:24
Újabb kerékpárút épülhet Szombathelyen. Az önkormányzat közel 57 millió forintot nyert a beruházásra a nyugat-dunántúli operatív programban. Ha minden a tervek szerint alakul, jövő ilyenkor az Óperint utcától egészen a Rohonci útig közlekedhetnek biztonságosan a kerekezők.


Szombathelyen szinte hetente történik kerékpáros baleset: az idei 300 közúti balesetből minden tizedikben kerékpáros is érintett volt.

A Rohonci út környékén a jövőben jelentősen csökkenhet a balesetveszély egy újabb kerékpárútnak köszönhetően - erről tájékoztatták ma a sajtót a Városházán. Az Óperint utca és a Savaria Egyetemi Központ között már meglévő bicikliút folytatásaként építenék meg a Gépipari iskola és a Haladás-stadion mögötti területen az újabb egy km-es szakaszt, illetve felújítják a Perintparti sétányon futó kerékpárutat. A beruházás összértéke 67 millió forint, ezt 85 százalékban támogatta az operatív program.

Magyar József - stratégiai referens
"A terveken némi korrekciót kell végrehajtani, aztán tavasszal elkezdődhet a kivitelezés, és ha minden jól megy, jövő ilyenkor kész lesz."

A lukácsházi árvízi tározó megépítésével a Perint és a Gyöngyös patakok medre is szabadabban használható, ennek köszönhető, hogy itt létesülhet az új kerékpárút-szakasz. Ez és a Dolgozók úti kerékpárút együttesen biztosítja majd, hogy a séi körforgalomtól egészen a belvárosig biztonságban el lehessen jutni két keréken. A sajtótjékoztatón elhangzott: elkészült a Narda és Bucsu felé tartó kerékpárút terve, hamarosan tehát elindulhat az endegélyeztetési eljárás. Ha sikerül rá pályázati támogatást nyerni, egy 22 km-es szakasz épülhet az Aranypatak mentén, ami az Ausztria felé tartó, határon átnyúló kerékpáros turizmust segítheti.


 

Gubás Gabi Agora Szombathely