Hírek

Szombathely bemutatkozott Budapesten

2009. október 26., 11:53
Vasárnap Szombathely is bemutatkozott a Hetedhét ország a Cifra Palotában című rendezvénysorozaton Budapesten. A vasi megyeszékhely Szent Márton városaként érkezett a Művészetek Palotájába. A már több mint két éve futó programon hétvégenként egy-egy régió kulturális életébe tekinthetnek be az érdeklődők.

A rendezvénysorozat programjai mindig egy aktuális évfordulóhoz vagy ünnephez kapcsolódnak. A látogatók játékos formában szerezhetnek ismereteket az adott városról. Márton napjához közeledve Szombathely is bemutatkozott a fővárosban. Év elején a vasi megyeszékhely kapta a kultúra magyar városa díjat: az akkor elnyert egymillió forintnak találtak most megfelelő helyet.

Az évek óta hagyományos Szent Márton napok a Művészetek palotájában is nagy hangsúlyt kapott. Lehetett lámpást készíteni, tésztából libát sütni vagy éppen ólomkatonát önteni. A gyerekek ízelítőt kaptak a népszokásokból, aki ügyes és tájékozott volt, jutalmat vihetett haza. A gencsapáti gyermekotthon lakói is részt vehettek a kulturális seregszemlén. Ők a pontgyűjtő játékban teljesítettek a legjobban.

Jól sikerült a bemutatkozás, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy szinte telt ház volt a Művészetek Palotájában. A budapestiek nagy érdeklődéssel fogadták Szombathelyt.

A kézműves foglalkozások mellett, a vasi népzene is nagy hangsúlyt kapott: fellépett a Boglya Népzenei Együttes, a Savaria Szimfonikus Zenekar pedig két Quintettel is szórakoztatta a közönséget. A nap végén a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola növendékei tartottak koncertet.

 

Gubás Gabi Agora Szombathely