A tavalyi bajnokság végeredményét figyelembe véve osztották be az idei leány serdülő országos bajnokság csoportjait. A két szombathelyi együttes az alsóházi küzdelmekben mérette meg magát. Innen a két legjobb csapat kerülhet a középső osztályba, akik pedig ott is diadalmaskodnak, a kiemelt csoportba kerülhetnek.
Foki Róbert - szervező
"Sok junior már a felnőttek között szerepel, eléggé meg van ez zavarva, itt is most sok gyerekkorú játszik, sokan feljebb léptették a csapatukat."
A sportiskola a reggeli nyitányon simán győzte le a Haladást, és szintén 30-ra verte a MÁV Előrét is. Utána azonban kikaptak a szombathelyiek az ajkai Röpisulitól.
Bedőcs Gergely - edző, Rajczy Imre Sportiskola
"Minimális célom, hogy azt lássam vissza a pályán, amit megpróbáltam átadni az edzéseken. Bízom benne, hogy a háromból kettőt megnyerünk."
A tornán a Haladás VSE végzett a negyedik helyen, ők mindhárom mérkőzésüket elvesztették. A MÁV Előre egy győzelemmel lett harmadik. Az első forduló után továbbjutó helyen a sportiskola és a mindhárom meccsét nyerő Ajkai Röpisuli áll. A négy csapat november elején újra megmérkőzik egymással.





























