A Germinal Kulturális Egyesület (GEKE) 2005. végén egy baráti társaságból szerveződött, akik a kulturális, művészeti tevékenységek elkötelezett hívei, többen közülünk művelői is. Jómagam ez idő alatt saját pénzemből több százezer forintot fordítottam a GEKE működésére, ezek után felháborítónak és visszataszítónak tartom, hogy a zuschlag-féle szervezetekhez hasonlítanak minket, miszerint közpénzek eltűntetésén fáradozunk. Semmilyen kapcsolatom nem volt sem Zuschlag Jánossal, sem a vele kapcsolatba hozható szervezetekkel, továbbá semmilyen politikai tisztségem nincs sehol.
Működésünk 4 éve alatt évi néhány százezer Ft-os pályázati pénzekből valósítottuk meg -döntő többségben az ifjúságnak célzott- programjainkat (nyári táborozások, képzőművészeti-irodalmi pályázatok, kiállítások). Mindezek valódiságáról a honlapunkon (www.geke.hu) megtalálható archívumok tanúskodnak, továbbá a résztvevők, a díjazottak, a velünk együttműködő szervezetek, pedagógusok, képzőművészek.
Az összes pályázaton nyert pénzről az utolsó forintig időben, precízen elszámoltunk mindig, nincs köztartozásunk, semmilyen szabálytalanságot nem követtünk el.
A fent leírtakkal indokolta Szombathely Város is a felkérésünket, hogy konzorciumi partnerként működjünk együtt a „Szombathely Megyei Jogú Város Városközpontjának funkcióbővítő megújítása” című projektben. Mivel kulturális egyesület vagyunk, az alaptevékenységeink, közé tartozik a kulturális és szabadidős programok szervezése, természetesen éltünk a lehetőséggel. Sok időt, energiát fektettünk bele, hogy kidolgozzuk a programjainkat, előkészítsük a további munkát, ami ránk vár.
Nem az a legfőbb problémánk, hogy a közgyűlés döntése révén elestünk ettől a lehetőségtől, hanem az, hogy a kollektív bűnösség elvén az egész szervezetünket, az összes becsületes magánszemélyt, akik a tagjaink, megbélyegzik, csalókhoz, bűnözőkhöz hasonlítják – minden alap nélkül. A legfőbb érvek egyike az volt ellenünk, hogy tagjaink között szerepel két szocialista politikus, Gaál Angelika, és Oroszvári Péter. Egyikük sem volt alapító tagja a GEKE-nek, ettől függetlenül nem tudom, hol van az leírva, hogy politikai életben dolgozók magánemberként, szabadidejükben nem vehetnek részt társadalmi szervezetek életében… Tagságunk meglehetősen heterogén, különböző világnézetű emberekből áll (beleértve a konzervatív nézetű személyeket is). Soha nem diszkrimináltunk senkit politikai, vallási, faji, stb. identitásuk szerint a tagfelvételnél, és a jövőben sem fogunk – a történtektől függetlenül.
A kialakult helyzet miatt a konzorciumi partneri státuszunkból visszaléptünk, ilyen megalázó, ellenséges közegben nem kívánunk részt venni a projektek további megvalósításában. Ettől függetlenül hozzájárultunk, hogy kidolgozott programjainkat, melyek a saját szellemi termékeink, a másik két konzorciumi partner valósítsa meg, a város céljai érdekében.
A GEKE továbbra is működni fog, nagyon is létező civil szervezetként, és igyekszik az alaptevékenységekben vállalt közhasznú célokat ellátni, az alapszabályban foglalt demokratikus emberi értékeket követve.
Végezetül: Tisztelettel megkérem az Érintetteket, hogy ártatlanul ne rágalmazzanak minket, és ne állítsák közösségünket politikai csatározásaik kereszttüzébe!"
Szombathely, 2009. október 30.
Gadóczy József
Germinal Kulturális Egyesület elnöke





























