Hírek

Jogászok találkoztak

2009. október 30., 16:31
Közel 200 jogász vett részt a XVI. Vasi Jogásznapon. A tavaly már jól bevált igazságügyi fórumon idén is az igazságszolgáltatásban dolgozókat foglalkoztató aktuális kérdésekre kértek választ a jelen lévő Legfelsőbb Bíróság elnökétől, a legfőbb ügyésztől és az ügyvédi kamara országos elnökétől. Aztán pedig a gazdasági válságról hallgattak meg előadásokat a résztvevők – merthogy a bírók és az ügyészek sem élhetnek elefántcsont toronyban.

A jogásznap hagyományos programja a múzeumkertben kezdődött. Horváth Boldizsárra, az egykori szombathelyi születésű igazságügyminiszterre emlékeztek koszorúzással és főhajtással. Az ünnepséget igazságügyi fórum követte, ahol a város polgármestere elmondta, örül, hogy erre a napra Szombathely a jogász szakma fővárosává vált. Aztán szó esett az igazságszolgáltatás helyzetéről.

Dr. Baka András - elnök, Legfelsőbb Bíróság
"Az igazságszolgáltatás része a magyar viszonyoknak. Tehetjük-e jobbá, szebbé. Nem tudom, de hinnünk kell benne."

A résztvevők egyetértettek abban, hogy a készülő új polgári törvénykönyvet 2011. előtt nem szabadna hatályba helyezni. Az új társasházi törvény pedig létszámbővítés nélkül nehéz helyzetbe hozhatja az ügyészséget, mert ügyészségi felügyeletet ír elő. Az interneten közzétett ítéletek adatbázisa pedig nem működik megfelelően.

Dr. Spitz János - elnök, Magyar Jogászegylet Vas Megyei Szervezete
"Nagyon nehéz dolgunk van, elnehezült körülmények között, nagyon bonyolult jogszabályrendszerrel kell megváltozott viszonyok között dolgozni, igazságot, jogot szolgáltatni. Ez embert próbáló."

Az igazságszolgáltatásban dolgozók munkáját még költségvetési gondok is nehezítik. Bírálták a médiát, azt mondták, botrány- és problémaközpontú a tájékoztatás. Az ügyvédi kamara elnöke arról is beszélt, hogy nem elégedett az ügyvédi kar általános szakmai és etikai hozzáállásával. Míg a rendszerváltáskor csak 1200 ügyvéd dolgozott országszerte, mára tízszeresére duzzadt a számuk.

 

 

Gubás Gabi Agora Szombathely