Rövid időn belül harmadszor találkozott egymással a ZTE és a Haladás labadarúgó csapata. A Magyar Kupa-siker után a bajnokin is jobb volt a Zalaegerszeg. Már a 8. percben vezetést szereztek a hazaiak. Pavicsevics beadása után Rudnevsz talált a Haladás kapujába. A 25. percben a második gól is az ő összjátékukból született. A 3-0-ás végeredmény az 53. percben alakult ki, amikor a zalaiak értékesítették a kezezés miatt megítélt büntetőt. ZTE-Szombathelyi Haladás 3:0.
A Viktória női labdarúgó csapata a sereghajtó Újpestet fogadta, amely nem volt méltó ellenfele a bajnoki címvédőnek. A szombathelyiek nyolcszor találtak az újpestiek hálójába, míg a vendégek erejéből csak a becsületgólra futotta. A hazai együttesből Tóth Gabriella, Marsai, Szarvas és Tóth K. is kétszer-kétszer volt eredményes. Viktória FC Szombathely-Újpesti TE 8:1.
Az eddig veretlen ZTE ellen halvány reménnyel szállt harcba a Falco kosárlabda csapata. A zalaegerszegiek hamar tudtára adták a vendégeknek, sikerre ne számítsanak. Már az első negyedben 17 pontos előnyre tettek szert, amit a nagyszünetig 27-re növeltek. A második játékrészben is gyengén védekezett a Falco, a támadások pedig sikertelenek voltak. A 12 tripla kísérletből mindössze egy hullott a kosárba. Megérdemelten nyert a Zalaegerszeg, a végeredmény ZTE-Falco-Szova KC Szombathely 110-72.





























