Hírek

Szombathelyre is eljutottak a hamis tízezresek

2009. november 02., 18:26
Ketten is hamis tízezressel akartak fizetni a hétvégén. Sárváron egy lottózóban, Szombathelyen pedig az egyik hipermarketben derült ki a bankjegyekről, hogy utánzatok. A rendőrség szerint a hamis pénzek valószínűleg abból a szériából származnak, amelyet a napokban Nemzeti Nyomozóiroda derített fel. Mindkét vásárló elmondta a rendőröknek, honnan kapták a hamis bankókat, így ők valószínűleg csak 10 ezer forintot vesztettek az ügyön.

 


Egyik hipermarketben vásárolt egy kertai nő, a pénztárnál azonban kiderült, hogy semmit sem ér a pénze, ugyanis hamis. Rendőrt hívtak, és a vevőt előállították.

Horváth Ottó r.százados, mb. alosztályvezető, Szombathelyi Rendőrkapitányság
"Ha a hamis bankjegytől szeretne megszabadulni, az is bűncselekmény. Ez a hamis pénz kiadása."

Akár egy évig terjedő szabadságvesztésre is számíthat az, aki szándékosan fizet hamis pénzzel, aki pedig hamisít, az nyolc évet is kaphat. A hamisítványnak más a színe, ferde a sorszáma, és a fémszál is hiányzik belőle. Az utánzatra vízjel is került, igaz, Szent István király portréja jól láthatóan eltér a valódi tízezresen találhatótól.

Az alosztályvezető azt mondja, Szombathelyen eddig még nem találtak illegális pénznyomdát, hamis pénzzel kapcsolatos ügy is csak tíz volt azóta, hogy az ezer forintosok biztonságosabbak lettek.

 


 

Gubás Gabi Agora Szombathely