Hírek

Meghúzzák a nadrágszíjat az iskoláknál

2009. november 03., 18:34
Mintegy 400 millióra tehető az a támogatási összeg, amelytől eleshet a szombathelyi oktatás az állami normatíva csökkentésével. Ugyan még nem döntött a kormány, az önkormányzat már elvégezte az iskolák működéséhez szükséges számításokat. A ma tartott igazgatói értekezleten is foglalkoztak a problémával.

 

Délutáni matematika óra a Dési iskolában. A kis elsősök most 5-ig gyakorolják az összeadást, az iskola dolgozói azonban kivonnak, osztanak, csak jóval nagyobb számokkal. Már azon gondolkodnak, mi lesz az oktatással a következő tanévben. Az igazgató attól tart leginkább, hogy felújításra és karbantartásra nem jut pénz jövőre.

Kiss Péter - igazgató Dési Huber Általános Iskola
"Ebben az évben is már tulajdonképpen nem tudott karbantartásra biztosítani az önkormányzat, csak a legszükségesebb javításokat tudta finanszírozni."

Az alkalmazottak bére is csökkent már az idén, hiszen tőlük is megvonták a 13. havi juttatást, de egyelőre semmi konkrétumot nem ismernek. Csak a médiából informálódik a tanári kar.

Még azt sem tudni pontosan, mennyi pénzt vonnak el az oktatástól. Az önkormányzat 400 millió forint elvonással kalkulál. Ettől függetlenül drasztikus intézményrendszeri változásra nem kell számítani Szombathelyen. A város eddig is plusz hárommilliárd forinttal támogatta az oktatást, ami csak a hiányt növelte.

Dr. Czeglédy Csaba - alpolgármester
"Sajnos a hiányt fogja növelni az az összeg, amit a 2010-es évre fogunk kapni. Én bízom benne, hogy a következő kormány okosabban átgondolja az oktatás területét."

Erről a területről már nem lehet mit elvonni - mondja az alpolgármester. A dologi költségvetésből, mint például a fűtés, áram, nem tudnak spórolni, és az alkalmazottakat sem lehet elküldeni. Mint mondja, már portás sincs az intézményekben, őket a takarítók helyettesítik.

 

 

Gubás Gabi Agora Szombathely