Hírek

A nagy projektek és a Fidesz bizalmatlansága

2009. november 04., 14:55
"Tekintsük eseti botlásnak a múltkori közgyűlést, nyújtsunk egymásnak békítő jobbot a város érdekében" - mondta Ipkovich György polgármester azon a sajtótájékoztatón, amelyet Szabó Gábor alpolgármesterrel ma közösen tartottak "A nagy projektek és a Fidesz bizalmatlansága" címmel.

Az utolsó közgyűlésen tapasztaltak alapján az derült ki számomra, hogy nincs minden rendben a nagyprojektekkel kapcsolatban - így értékelte a kialakult helyzetet a polgármester. Ipkovich György azt szeretné elérni, hogy ez ne legyen kampánytéma, hiszen a beruházásokkal kapcsolatos viták nem tesznek jót a város pénzügyi és gazdasági megítélésének.

Szabó Gábor érthetetlennek tartotta az ellenzék pálfordulását. Szerinte korábban teljes konszenzussal születtek meg a döntések ezekben az ügyekben. Azt is mondta, hogy nem igaz, hogy rosszul lettek előkészítve a projektek. Szerinte a három főből álló csapat, amely a stratégiai fejlesztéseken dolgozik, jó munkát végzett, hiszen azzal a 324 millió forinttal szemben, amit az előkészítésre fordítottak, több mint 10,4 milliárd forint támogatást nyert meg a város. Elhalasztott lehetőségnek nevezte, hogy a közgyűlés nem szavazta meg a városon kívüli kerékpárút előkészítésére kért összeget. Hozzátette: ezért valakiknek vállalnia kell majd a felelősséget.


 

Gubás Gabi Agora Szombathely