A leendő elsősőknek és szüleiknek tartottak ma nyílt napot a Váci Mihály Általános Iskolában. A nap folyamán az érdeklődők bepillantást nyerhettek még a magyar, a rajz és a horvát nemzetiségi nyelv okatatási módszereibe is. Az intézmény nyílt hetén lesz még ovis énekverseny, képzőművészeti műhelyfoglalkozás és papírhajtogató vetélkedő is.
Jövő héttől indul az Örökmozgó Művészmozi őszi programja. Három sorozatban 18 filmet vetítenek december közepéig a Savaria Mozi kamaratermében, mondta ma egy tájékoztatón Vágvölgyi András, igazgató. A vászonra kerül többek között zenés film, irodalmi alkotás alapján készül adaptáció, de vetítenek egy mozit a rendszerváltásról is. A nézők november 30-a és december 2-a között filmvetítéssel egybekötött beszélgetéseken idézik meg a 70-es évek történetét, popkultúráját az Egyetemi Központ D. épületében.
Dr. Pető Ernőre, a Markusovszky Kórház alapítójára emlékeztek ma délután a kórházban. Megkoszorúzták az annunciáta szerzetes ápolónővérek emléktábláját, valamint dr. Pető Ernő szobrát. A tudományos ülésen emlékplakettel jutalmazták prof. dr. Illei Györgyöt, és posztumusz prof. dr. Barta Ottót. Emellett főorvosi, adjunktusi kinevezéseket illetve emlékérméket, emléklapokat adtak át.





























