Hírek

500 fős pihenőtérrel bővült a büki gyógyfürdő

2009. november 04., 16:40
Átadták a büki gyógyfürdő új épületét ma délután. A pihenőtér 500 fő befogadására alkalmas, így megszűnik a téli időszakban eddig tapasztalt zsúfoltság. A három beruházást kiemelten támogatta a regionális fejlesztési ügynökség: a három fejlesztési ütemre összesen több mint 500 millió forintot nyert el a fürdő.


1,7 milliárd forint az összköltségvetése annak a fejlesztési programnak, amelyet a következő években valósít meg a büki gyógyfürdő. Ennek 30 százaléka származik uniós pénzből. Az első ütem, vagyis a pihenőtér kialakítása befejeződött. Csaknem 2700 m2-en tudják fogadni a vendégeket, ezentúl rossz időben is. Több száz nyugágyat helyeztek el, az épület fűtését a termálvíz hőjével oldották meg.  

Az ünnepségen elhangzott: a gyógyfürdő évente 20-22 millió forint iparűzési adót fizet Bük városának. Vonzza az idegenforgalmi befektetőket, a tőkét, sokaknak ad munkát, így a térség számára is fontos további fejlesztése.

Az ünnepségen a kiviteleztő cég vezetője átadta a létesítmény jelképes kulcsát a fürdőigazgatónak. A jövőben további fejlesztéseket terveznek: szaunavilág, élményfürdő, gyermekfoglalkoztató tér, új csúszda és vendéglátóhelyek épülnek, a második ütem várhatóan 10 hónap múlva készül el.


 

Gubás Gabi Agora Szombathely