Hírek

Új világcsúcsot állítottak fel

2009. november 05., 14:10
Egy világcsúcs és két negyedik hely - ez a Szombathelyi Kötélugró Klub versenyzőinek eredménye a Párizsban megtartott nemzetközi viadalon. A vasiak a juniorok mezőnyében nyújtották a legjobb teljesítményt.


A Nardai Sarolta, Vajda Vivien, Lőrinczy Laura alkotta szombathelyi  junior hármas már a selejtezőben kiválóan szerepelt. A gyorsasági számban, ahol a jobb lábbal tett lépéseket számolják, új világcsúcsot állítottak fel, két perc alatt 378-at léptek. Ez 23-mal jobb a régi rekordnál. A szabadon választott gyakorlat kicsit gyengébbre sikeredett, de így is a hatos döntőbe jutott a csapat. A négyesek  között Major Szilviával kiegészülve ugyancsak döntősök lettek a vasiak.

Füle Magdolna - edző, Szombathelyi Kötélugró Klub
"Tíz ország vett részt ezen a kupán és elégedettek vagyunk az eredménnyel. Célunk a döntőbe jutás volt, amit el is értünk. Ott a lányok mindkét számban a negyedikek lettek."

A szombathelyi kötélugróknak az idén még egy megmérettetésük lesz: december 12-én és 13-án Egerben, a páros és kétköteles országos bajnokságon vesznek részt. A vasiak a gyermektől a felnőttig minden korosztályban indítanak versenyzőket.


 

Gubás Gabi Agora Szombathely