Fél zsák só maradt az elmúlt évről az egyik Szent Gellért utcai lépcsőház tárolóhelyiségében. Évente négy-öt zsáknyi anyagot hoznak, amivel felszórják a lépcsőház előtt a járdát. De hólapát, seprű is van.
A Népfront Lakásszövetkezet kezelésében lévő épületek között mintegy 150-200 zsák sót osztanak szét, mondta Sipos Lajos elnök. Idén ez körülbelül 300.000 forintjába kerül a lakásszövetkezetnek.
Sipos Lajos, elnök - Népfront Lakásszövetkezet
"A síkosságmentesítés, ahol van, a házmester feladata. Máshol a tulajdonosok kötelessége, akik ezt, megállapodásuk alapján, az épületek takarításának gyakorisága, sorrendisége szerint végzik el."
Egyik szombathelyi áruházban már lehet kapni hólapátot, különböző kiszerelésekben sót is, mondja az áruház vezetője.
Ahogy az elmúlt napokban megjött a hideg idő, többen keresik ezeket a téli termékeket.
Boncz Péter, áruházvezető
"Hólapátokat, sózóanyagokat és egy olyan termékeket, amelyek a balesetmnentes közelekedést tudják biztosítani, nálunk megtalálhatók már két hete."
A járdák téli tisztántartása a házak, épületek tulajdonosainak feladata, ezt a közterületfelügyelő szigorúan ellenőrzi is. Varsányi Péter elmondta: először csak figyelmeztetnek, de később helyszíni bírságot is kiszabnak, sőt szabálysértési feljelentést is tehetnek.
Varsányi Péter, igazgató - Szombathelyi Közterület-felügyelet
"Ha ilyen baleset történik, polgári peres úton kártérítést is követelhet az érintettől."
A téli időszakban nő az elcsúszásból adódó balesetek - törések, zúzódások - száma, tudtuk meg a kórházban. Főként ónos eső és fagy idején több a sérült.





























