A jubileum alkalmából ma dr. Veres András megyés püspök celebrált ünnepi hálaadó szentmisét, majd Harrach Péter, aki az intézmény átadásakor szociális miniszter volt, foglalta össze az elmúlt 10 év tanulságait.
Ipkovich György szerint Szombathely életében jelentős szerepet tölt be a Hársfa-ház, ezért támogatja a város 1999 óta az intézményt.
Dr. Ipkovich György - polgármester, Szombathely
"Nagyon fontos feladatot látnak el, amit vagy belső indíttatásból csinál valaki, vagy nem csinál. Szombathely szerencsés, mert 10 éve csinálják, segítik a szenvedélybetegeket, elesetteket."
Az egyházmegye vezetője szerint egyfajta kapaszkodót jelent a Hársfa-ház az elbizonytalanodóknak.
Dr. Veres András - megyés püspök
"Aki szenvedélybeteggé válik, megromlik az egészsége, barátok nélkül marad, kapcsolatai tönkremennek. Ebben a segítésben ez a ház nagyszerűt alkotott."
A Karitász igazgatója szerint a kezdeti időszak meghatározta az elmúlt 10 évet, amelyet leginkább az eredmények minősítenek.
Tuczainé Régvári Marietta - igazgató, Egyházmegyei Karitász
"A hit révén gyógyítottuk meg azt a 38 embert, aki azóta absztinens, vagyis 7-8 éve nem nyúlt az alkoholhoz."
Németh István - lakó, Hársfa-ház
"Elesni könnyű, de felkelni nehéz. Itt segítenek ebben a házban. Orvosok vannak, ápoló személyzet."
Az ünnepség végén egy 10 évet bemutató fényképsorozatot és a művészetterápián résztvevők alkotásait állította ki a Hársfa-házat működtető Egyházmegyei Karitász.





























