Csalódott mindkét fél, mondta Híradónknak a kórház vezérigazgatója. A dolgozók azért, mert eredetileg 78 millió forintért pereltek, de a jogszabályok változása miatt ez az összeg az ötödére csökkent a két és fél éves per alatt. A kórház pedig azért csalódott, mert követték az akkori előírásokat, most mégis elmarasztalta őket a bíróság. Kifizették az ügyeleti díjat, de nem munkaidőként, így az jóval kevesebb volt, mint amit az európai irányelv meghatároz. Lakner László úgy számolja, a késedelmi kamattal és a járulékokkal együtt 18 milliót kellene most kifizetniük, ami ugyan töredéke a kórház 10 milliárdos éves költségvetésének, de a második félévben 350 millióval kevesebbet kaptak az államtól, így minden fillér számít.
Lakner László - vezérigazgató, Markusovszky Kórház
"A dolgot tovább visszük: az államot is perbe fogjuk, mert nem mi hibáztunk, hanem az állam nem követte a jogharmonizációt."





























