Nemrég még koncertfilmjét népszerűsítette, ma pedig újra Szombathelyen járt mindenki nagymamája, Halász Judit. Már hagyomány, hogy az énekesnő az adventi vasárnapokon a Vígszínházban lép fel, ahol a családoknak énekel, most ezt a koncertélményt hozta el Szombathelyre is. Halász Judit karácsonyi és mikulásdalokkal, megzenésített versekkel és legismertebb slágereivel szórakoztatta a közönséget az MMIK-ban.
Jutalmat osztottak ki ma délután a Városházán a Hárofit Egyesület tagjainak, akik a karneválon a köztisztaságért feleltek. 80 ember juthatott így a karácsonyi ünnepek előtt keresetkiegészítéshez. A munkások teljesítményarányosan fejenként 4-10 ezer forintot kaptak. Az átadón Ipkovich György polgármester köszönetet mondott mindannyiuknak, hogy hozzájárultak a város tisztántartásához.
Csak kevesen mentek el ma délután a Városházára, a szokásos év végi közmeghallgatásra. A fő téma, a szombathelyi egészségügy helyzete mintegy 20 főt érdekelt. A közmeghallgatáson részt vett a kórház vezetősége és szinte minden osztály képviseltette magát, hozzájuk intézhettek kérdést az érdeklődők. Az eseményen Prugberger Emil tartott összefoglalót az elmúlt időszak egészségügyi problémáiról. Azt mondta, tarthatatlan, hogy ilyen hosszú a várakozási lista. Kőfalvi István, a kórház gazdasági igazgatója elmondta, nem csak a szombathelyi kórház kényszerül megszorításokra, minden intézmény nehéz helyzetben van. Hozzátette: tovább nehezíti a helyzetüket, hogy a decemberre ígért 6 milliárd forintot csak jövőre kapják meg.





























