Hírek

Tégy önmagadért - Képzés a leszerelt katonáknak

2009. december 08., 18:34
Több ezer volt katona vehet részt valamilyen szakképzésben a "Tégy önmagadért" programban. Uniós, főként norvég támogatásból finanszírozzák a Magyar Honvédség évek óta tartó átszervezése miatt utcára, vagy nyugdíjba került hivatásos katonák, honvédségi közalkalmazottak visszakerülését a munkaerőpiacra.


Az egykori Savaria Kiképző Központ fénykorában több ezer katona teljesített szolgálatot Szombathelyen. A laktanya kapujára 2004 végén került lakat. Akik nem vállalták az ingázást, nyugdíjba mentek, vagy más területen próbáltak szerencsét.

A speciális katonai ismeretekkel rendelkező szabad munkaerőre a civil piacon szinte egyáltalán nem mutatkozott igény. Az uniós program most a honvédség volt és jelenlegi dolgozóinak kínál át- és továbbképzési lehetőséget 20 hónapon át.

Szekeres István - nyug. tábornok, Magyar Honvédség
"500 millió forint a forrása a projektnek. 10 % önrész, 90 %-a uniós támogatásból áll. Abban bízunk, hogy ennek 80 %-át tudjuk a képzésre fordítani."

A pályázat 200 ezer forint értékben biztosít a jelentkezőknek tanulási lehetőséget fejenként. A volt katonák és honvédségi alkalmazottak a különféle munkaerő-piaci tréningeken kívül több tucat képzés közül választhatnak.

Kiss Zoltán
"C típusú hivatásos jogosítványt szeretnék szerezni. 2007-ben innen mentem nyugdíjba, de kényszerből. Még ma is katona lennék, ha a megyében lenne rá lehetőség."

A legnépszerűbbek a számítástechnikai és nyelvi képzések. A Csabai házaspár németül szeretne tanulni, ahogy a 48 évesen nyugdíjba került Földi doktor is.

Dr. Földi Sándor
"Két nyelvismeretem is van már, de itt a környéken a németre van szükség, ezért kellene elmélyíteni a tudásomat."

Az érdeklődők nem csak a Tégy önmagadért program honlapján kaphatnak bővebb információt, és tölthetik ki a regisztrációs lapot, hanem a szombathelyi toborzóirodában működtetett tájékoztató ponton is. Itt kedden és csütörtökön 9-10 óráig fogadják a jelentkezőket.

 


 

Gubás Gabi Agora Szombathely