26 napirendet tárgyalnak majd a városatyák, ebből 22-t nyílt ülésen. Várhatóan létrehozzák a Savaria Városfejlesztési Kft.-t, mely a belváros-rekonstrukcióra nyert közel 1 milliárd forint felhasználását koordinálja majd. Tárgyalnak a sportligetről és a környékre tervezett beruházási program részleteiről, valamint néhány esetben módosítják a háziorvosi körzetek határát illetve a rendelési időket.
Napirenden szerepel még a Markusovszky Kórház Stabilizációs intézkedési programja, ahol arról lesz szó, hogy a közgyűlés a szombathelyi betegek ellátásának javítása érdekében felvette a kapcsolatot a kórházzal és annak fenntartójával. Ezen túl alapító okiratok módosításáról, feladatellátási megállapodásokról és a Kutyamenhely Alapítvány éves beszámolójáról is szavaznak a képviselők. Zárt ülésen személyi ügyekben határoznak és szó lesz a Kőszegi utcai parkolólemezről is.





























