
A jáki óvoda növendékei énekkel, tánccal szerepeltek az ünnepi műsorban.
Európai Uniós Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési alapból újították meg a hivatal épületét és annak külső területét. Új térkövet helyeztek el, illetve a mozgáskorlátozottak közlekedését megkönnyítő újításokat vezettek be.
Szemes István-polgármester,Ják
“A falumegújítás és fejlesztés program keretében. 19 millió forint volt a beruházás, ehhez 15 millió forintot nyertünk, az épület héjjazata, homlokzata, hőszigetelése, illetve a környezete újult meg.”
Egy másik pályázaton is nyert a község, melynek köszönhetően modern munkagépeket vásároltak. Az elmúlt időszak fejlesztéseit összegezte a rendezvényen Hende Csaba, honvédelmi miniszter, akit a helyi önkormányzat díszpolgárrá avatott.
Hende Csaba-honvédelmi miniszter
“Ebben a 4 éveben több, mint 500 millió forint fejlesztési forrás érkezett Jákra és több 60 millió forintos adósságot is átvállalt az állam Ják községtől.”
Többek között a konszolidációnak is köszönhető, hogy a jákiak egyik régi vágya teljesül, megvásárolhatják az öregek otthonát, és ott egy új, közösségi teret építenek majd.





























