
20 évvel ezelőtt a Szombathelyi Tudományos Társaság alapításakor az egyik célkitűzés az volt, hogy a városban és a megyében élő és dolgozó, különböző tudományok képviselői kapjanak egy fórumot, ahol tanácskozhatnak és bemutathatják eredményeiket. Az ünnepi ülés megnyitóján elhangzott: a történlemi korokban Magyarország tudásalapú társadalmának köszönhette sikerét, és erre most is építeni kell. Az ülésen szakmai előadásokat hallhattak az érdeklődők.
Kovács József-elnök, Szombathelyi Tudományos Társaság
“Én úgy igyekeztem kiválasztani a mai előadásokat , hogy egyrészt az elődeim az elnöki székben fognak előadást tartani, az ő szakterületeik nagyjából lefedik a társaság kutatási területeit. Bölcsész, orvostudomány és természettudomány területéről hallhatunk 3 előadást ma.”
Pusztay János, a társaság alapító tagja a “Tudomány és város” című előadásában kiemelte: Vas megye még a régión belül is hátrányos helyzetben van. A professzor szükségesnek érzi egy kutatói bázis létrehozását.
Pusztay János-alapító tag, Szombathelyi Tudományos Társaság
“Halmozottan hátrányos helyzetű terület, és én úgy gondolom, hogy tudomány, magas kultúra, tehát felsőoktatás, kutatás nélkül nagyon nehéz perspektívát adni egy településnek, egy akkora városnak, mint például Szombathely és vonzáskörzetének.”
Az ülésen Puskás Tivadar polgármester méltatta a társaság tevékenységét, Kovács Ferenc, a megyei közgyűlés elnöke pedig díszoklevéllel gratulált a tagoknak.





























