Hírek

20 helyszín, 250 program - Készülődik a város a karneválnyitányra

2013. augusztus 21., 19:09

Új helyszínek, új programok várják idén a látogatókat. A karnevál idején a város központban forgalomkorlátozásokra kell számítani, és módosult egyes buszjáratok közlekedési útvonala is.

20 helyszín, 250 program - Készülődik a város a karneválnyitányra

Behajtani már csak engedéllyel lehet a városközpontba. Több utcát részben vagy teljesen lezártak a forgalom elől a karneváli időszakra. A bódék, standok már állnak a Thököly utcában, a Fő téren is. Már pakolnak a termelők, kereskedők. Van aki saját árusítóhellyel érkezett. Azt mondják: megéri eljönni a karneválra, messze viszi a termék jóhírét.  

Birkás István, ügyvezető - Birkás Pálinka Kft.
Ennek is köszönhető a termékeink népszerűsége, hisz ide erre a rendezvényre, ami nemcsak hazai, hanem nemzetközi rendezvény is, sok látogató érkezik, akik itt kóstolják először a termékeinket. Ennek is nagyon fontos szerepe van.  Muszáj itt lenni és nem utolsó sorban az ország más részeiből érkező vendégek miatt is muszáj itt lenni.

Csütörtökön délután 2 órától már válogathatunk a kézművesek portékái között. Ez is az egyik újdonsága az idei fesztiválnak. Előbb kezdődik a historikus játék, a látogatók kérésére. Ráadásul idén minden eddiginél nagyobb számú kitelepülő, vásározó és melegkonyhás lesz majd az Öreg Város vásárában. Újdonság az is, hogy a felvonulás alatt két helyszínen, a Püspöki Palota és a Nagyszálló előtti lelátóknál külön műsor lesz, amíg a jelmezesek meg nem érkeznek.  

Szommer Ildikó, karneváligazgató
Ami új, hogy hosszabb lesz a karnevál, egy bő félnappal mint az eddigiek szoktak. Lesz új helyszínünk is mint pl. a Zsidó udvar, illetve a múzeumok is csatlakoznak a karneváli programokhoz. Összesen 20 helyszínen találkozhatnak több mint 250 programmal a látogatók.

Idén is sok látogatót várnak a fesztiválra. Különösen jó alkalom ez arra is, hogy a távol élők is hazalátogassanak.  

Póka Helén
Mi nagyon várjuk. Most már 3. éve, hogy kislányommal jövünk. Szombathelyi vagyok, de már régóta nem lakunk itt. És mindig nagyon várjuk, mert mindig nagyon jó programok vannak.

Csütörtökön délután 4 órától már kulturális programok is várják a karneválozókat. Múzeumi kiállításmegnyitó, fél 5-től pedig a Sörtéren koncert várja a látogatókat.  A karneválnyitó ceremónia csütörtökön este 8-kor kezdődik a volt Centrum előtti Fórum Színpadon.