
„Juli néni, Kati néni, letyepetye lepetye. Üldögélnek a sarokban, jár a nyelvük, mint a rokka.””
Ezek a nagylányok közös produkcióval készültek a Kincsőrző Művészeti Fesztiválra. Rajtuk kívül 22 másik nagycsoportos óvodás mérette meg magát a programon.
Lőrincz Emma
„A sót mondtam el, meg „száraz búzát égettem”, meg a zeneoviról az „egy asszonynak két leánya”, a csicseriborsót meg a Rita nénitől tanultam.”
A szemle célja a szép magyar beszéd és tiszta ének értékének bemutatása.
Bősze Éva – költő, író, zsűritag
„Én nagyon boldog vagyok, hogy részese lehetek, mert én is szeretem a szép magyar szót, beszédet és szeretem, hogyha megőrzik, már pici korban eltanult, elsajátított dolgokat és azt később majd az életben kamatoztatják.”
A Váci Mihály Általános Iskolában már hagyományos a mesemondó fesztivál, amelyen egyre nagyobb az érdeklődés.
Jancsó Enikő – szervező
„A televízió meséi nagyon átvették a szerepet otthon a családban és az óvodában is mindenféle külön foglalkozásra íratják be a gyerekeket, egyre kevesebb idő jut arra, hogy meséljenek, énekelnek, és népi játékainkat, népmeséinket meg kellene őrizni, erre próbáljuk ezt a fesztivált felhasználni.”
A szemlén nem osztottak helyezéseket, díjakat, hanem elismertek minden óvódást, aki betanulta a választott mesét és ki mert állni a produkciójával.





























