Hírek

240 milliárd forint maradt az embereknél a rezsicsökkentésnek köszönhetően

2014. január 21., 17:49

Fórumot tartottak a rezsicsökkentésről hétfő este az AGORA-Savaria Filmszínházban.

240 milliárd forint maradt az embereknél a rezsicsökkentésnek köszönhetően

Tüntetők kisebb csoportja fogadta a fórum előtt a kormánypárti képviselőket, az MSZP, a Demokratikus Koalíció, az Együtt 2014 – PM és a Szolidaritás Szombathelyi Szervezete szervezett közös demonstrációt.

A kormánypárt rendezvényének a célja az volt, hogy összegezze a rezsicsökkentés eddig elért eredményeit.

Puskás Tivadar - polgármester
„Mi történt 2013-ban? 2013 februárban, amikor megkapták a számlákat, kevesebb, kisebb értéket mutatott, mint korábban.”

Az elmúlt évben két lépésben 20 százalékkal csökkentette a kormány a rezsiköltséget. Ezzel az volt a szándéka, hogy az emberek megélhetését tette könnyebbé - fogalmazott a polgármester. Hende Csaba Szombathely országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy az adósság átvállalásával az önkormányzat válláról is levették a terhet. A Nyugat-Pannon Járműipari és Mechatronikai Központ megalakulása óta folyamatosan fejlesztenek az ipari cégek, ennek köszönhetően öt százalék alá csökkent a munkanélküliség a városban.

Hende Csaba - országgyűlési képviselő
„Szombathely városa az elmúlt 3 és fél évben nagyszerűen teljesített, talán nem tudják, hogy a helyi iparűzési adó, amely a vállalatok termelési eredményéből képződik, 45 százalékkal nőtt az elmúlt három évben. Ennyivel nagyobb az ipar termelési potenciálja, mint az előző ciklusban.”

A rezsicsökkentésre azért van szükség, mert Európában Magyarországon a legdrágább a gáz ára és a második legmagasabb a villany ára - mondta Cser-Palkovics András.

Cser-Palkovics András - Székesfehérvár polgármestere
„240 milliárd forint az, ami a rezsicsökkentés eddigi lépéseik közsönhetően már a családoknál maradt, Azt hiszem, hogy ez meggyőző és mindenki számára világos, hogy szükséges is, hogy ezt folytatni tudjuk.”

A harmadik rezsicsökkentésről pénteken tárgyal a Fidesz-KDNP frakció.