Hírek

25 év után érkezett újra Szombathelyre a Nemzetközi Kerámia Stúdió kiállítása

2025. október 06., 13:07

25 év után érkezett újra Szombathelyre a Nemzetközi Kerámia Stúdió kiállítása. Az Agyag alkimistái című tárlat válogatást nyújt a stúdió gyűjteményéből, de Schrammel Imre és Geszler Mária Szombathelyen még soha nem látott alkotásai is szerepelnek.

25 év után érkezett újra Szombathelyre a Nemzetközi Kerámia Stúdió kiállítása

A Kecskeméti Nemzetközi Kerámia Stúdió munkatársai a Képtár kiállító tereinek adottságait figyelembe véve válogatták ki “Az agyag alkimistái” című, pénteken megnyílt tárlat anyagát. Ritkán látott darabokat is bemutatnak.

Sütő Erika - kurátor, vezető, Nemzetközi Kerámia Stúdió
4000 db műtárgyból nagyon nehéz összeállítani egy olyan anyagot, amit nyilván az ember szeretné minél sokszínűbb jellegét bemutatni ennek a gyűjteménynek. Egyrészt számoltunk azzal, hogy itt a képtárban lesz lehetőségünk a nagy belmagasságok, nagy terek miatt most olyan tárgyakat is elhozni magunkkal, amik nagy méretűek, nehezebbek, látványosabbak, ezek ritkán is kerülnek ki egyébként a gyűjteményből, másrészt meg egy másik kuriózuma is ennek a kiállításnak, hogy ebbe az anyagba bekerültek most olyan művészek műalkotásai is, akik alapvetően más műfaji területeken dolgoznak.

Festők, ötvösművészek, ékszerkészítők és szobrászok munkái is felsorakoznak a tárlaton.

Bár a Képtár gyűjteményének leglényegesebb eleme a textilkollekció, ugyanilyen közel áll a szívünkhöz a Képtár és a Schrammel-múzeum kortárs kerámiagyűjteménye, melyre egyre többen figyelnek fel az országban - fogalmazott köszöntő beszédében Csapláros Andrea, a Savaria Múzeum igazgatója. Aztán Barta Dóra, a Kecskeméti Kortárs Művészeti Műhelyek Nonprofit kft ügyvezetője tolmácsolta a kecskeméti polgármester szavait, ő maga pedig elmondta, hogy a közel ötven éve működő kerámia stúdió a modern kerámiaművészet egyik legfontosabb központja, a kezdetek óta több száz művész fordult meg az intézmény falai között. A stúdió olyan hidakat épít, amelyek összekötik a világ kerámiaművészetének irányait - fogalmazott Horváth Soma alpolgármester.

Horváth Soma - alpolgármester
“Ehhez a közeghez csatlakozik ma Szombathely is - nem önmagában, de saját alkotóival, az ő alkotásaikkal. Az elmúlt években városunk egyfajta kerámia-szigetté alakult a kerámiaművészet
tengerén az itt élő vagy alkotó művészek révén: Geszler Mária és Schrammel Imre alkotásai immáron állandó gyűjteményként jelennek meg Szombathelyen. Az ő kézjegyük jelen van a város kulturális térképén, és ez azt az üzenetet sugallja, hogy Szombathely is helyet akar és helyet tud adni az anyaggal mély viszonyt kereső gondolkodásnak.”

A kerámia aranyfonál a jövő régészeinek - mondta megnyitó beszédében Monika Gass.

Monika Gass - keramikusművész, szakíró, alelnök, Nemzetközi Kerámia Akadémia
Érezhetjük a lelkületet, azt az inspirációt, amit a kerámia a kezünkbe ad, ami megérint minket, és ami ezt a plasztikus, földszerű közösség érzést érezteti velünk. A művészettörténeti besorolásokon túl a kerámiának, ennek az ősi, plasztikus, természetes anyagnak, az agyagnak a varázsa érzékszerveinkken keresztül, bennsőséges módon hat ránk. Ez több mint agyagjóga.

A tárlaton olyan Schrammel Imre és Geszler Mária alkotások is szerepelnek, amelyeket a szombathelyi közönség eddig még nem láthatott. A kiállítás 2026. január 25-ig áll nyitva.