
Sikeres volt a pályáztatás a Belsikátor 1. szám alatti ingatlant illetően: majdnem 100 millió forinttal többért adja el az épületet a város, mint az ajánlható legalacsonyabb ár volt. Legalább 163 és fél millió forintot kértek az ingatlanért, a nyertes pályázó 251 millió forintot ad érte. A pénzből a fejlesztéseket, egy-egy európai uniós pályázat önerejét finanszírozza a város.
Molnár Miklós – alpolgármester
„A 2013-ban elhatározott fejlesztések forrásoldalról történő finanszírozása ezen ingatlan értékesítésével száz százalékos mértékben megvalósul, tehát az egymilliárd forint értékben elhatározott fejlesztési forrásszükségletét a város biztosította ezzel az ingatlanértékesítéssel.”
A Jobbik képviselője a rendkívüli közgyűlésen azt mondta: egyik ingatlan eladását sem támogatják. Az MSZP frakció szintén nem értett egyet az értékesítéssel, az LMP képviselője szerint pedig a befolyt összeg felét kultúrafinanszírozásra kellene elkülöníteni.
Az ingatlanban működnek az AGORA irodái, azok vagy a Művelődési és Sportházba, vagy az MMIK-ba költözhetnek, feltehetően, ha az MMIK üzemeltetésébe beszáll az önkormányzat.
Lazáry Viktor – alpolgármester
„A novemberi rendes közgyűlés fog abban a kérdésben dönteni, és véleményem szerint pozitív döntést fog hozni abban a kérdésben, hogy az MMIK üzemeltetése kapcsán az AGORA, illetve Szombathely városa lépjen be az MMIK üzemeltetésébe.”
A Belsikátor 1. szám alatti ingatlanra pályázott két céget 5 napon belül értesítik a döntésről, a szerződést pedig 8 napon belül megkötik a nyertessel.





























