
Képeslapgyűjtők érkeztek a Berzsenyi Dániel Könyvtárba szombaton délelőtt - 36. alkalommal tartották meg a képeslevelezőlap-gyűjtők országos találkozóját.
Kőszegfalviné Pajor Klára – elnök, Képeslevelezőlap-gyűjtők Egyesülete
“Egyrészt az, hogy a gyűjtők bemutassák a saját anyagaikat, másrészt csere partnereket szerezzenek, csereberélni tudjanak, tehát 36 éve ez már minden évben így van.”
Az ország minden területéről érkeztek érdeklődők, hogy megismerjék egymás gyűjteményét, és gyarapítsák a sajátjukat.
Nagymiklósi Rózsa - egyesület tag, Képeslevelezőlap-gyűjtők Egyesülete
“A képeslap már régóta benne van az életünkben, mert népes család vagyunk és amerre utaztunk mindenfelől küldtünk képeslapot egymásnak és természetesen a jeles ünnepekre, születésnap, névnap, karácsony, húsvét, ilyesmikre így, úgyhogy ez csak gyűlt, gyűlt, gyűlt, csereberéltünk esetleg, és amikor így 36 évvel ezelőtt az első nagy kiállítás volt, akkor felfigyeltem erre és be is léptem az egyesületbe.”
A találkozón minden évben kiállítás nyílik, idén 13 gyűjtő hozta el kollekciójának legkülönlegesebb darabjait. Többek között íók, mesefigurák és a Kaukázus országait ábrázoló képeslapok jelennek meg a tablókon, míg a falakat húsvéti levelezőlapok díszítik. A tárlat megnyitóján a könyvtárigazgató napjaink online tereit hasonlította össze a régi képeslap-küldéssel.
Baráthné Molnár Mónika - igazgató, Berzsenyi Dániel Könyvtár
“Régen a képeslap arról szólt, hogy életjelet adunk magunkról a hozzánk közel álló személyek számára, mert nem volt más út gyorsan, tömören bejelentkezni például egy nyaralás alkalmával. Ma viszont a képeslapírás az az idő, amivel megajándékozzuk a másikat. Nem lenne muszáj elküldeni, kevésbé kényelmes, de levesszük a polcról, megírjuk, megcímezzük és feladjuk. Tulajdonképpen maga ez a folyamat maga a személyes törődés, amit közvetítünk vele a másiknak.“
A találkozón bemutatták A képeslapok sokszínű világa 1984-2024 című könyvet, amelyben többek között megjelennek a Ferenc József uralkodásának 50. évfordulójára kiadott képeslapok, valamint a Rákosi korszak propaganda lapjai is.
Galambos Ottó - gyűjtő, szerkesztő
“Ebben közel 2046 képeslap kép található, 200 témában és 307 oldalon. 60 gyűjtőtől sikerült összegyűjteni ezeket a képeslapokat, ami azt jelenti, hogy közel 2 milliós állományból készült ez a válogatás, mert begyűjtöttem azt is, hogy kinek mekkora gyűjteménye van.”
A találkozót a Képeslevelezőlap-gyűjtők Retro Dalkörének fellépése színesítette, emellett beszélgetésre és cserére is lehetőség adódott. A tematikus tablókra rendezett képeslapok augusztus 23-ig láthatóak a könyvtár földszintjén.




























