
Az LuK Savaria Kft. 1997-ben kezdte meg működését Szombathelyen, ma már több mint 2300-an dolgoznak a gyárban. A cég folyamatosan fejlődik, ehhez szükség van jól képzett szakemberekre. A kft. 2005-ben hozta létre tanműhelyét, ahol 48 gépi forgácsoló, mechatronikai és mostantól automatikai technikus tanuló gyakorlati oktatását végzik.
Nagy Miklós - tanműhelyvezető, LuK Savaria Kft.
“Próbáljuk ezt a tudást úgy átadni, hogy azt a mindennapi munkájuk során tudnak használni. Ezért nálunk nem elfogadható az, ha valaki a 2-esre hajt. Tehát mindig azt mondjuk, hogy az elvárt eredmény az az ötös, ezt tűzze ki mindenki magának célként, mert tőlünk sem veszik át azt a terméket, amely félig jó.
A diákokkal a cég tanulmányi szerződést kötött. Ebben vállalják, hogy a sikeres vizsga után munkavállalóként foglalkoztatják, a kétéves gyakorlati képzés ideje alatt pedig többféle juttatással támogatják a fiatalt.
"Nagyon komoly juttatásbeli különbségek vannak a 2-es és az 5-ös eredmények között."
Németh Miklós 4 éve dolgozott diákmunkásként a nyári szünetekben és hétvégente az LuK-ban, most már tanulmányi szerződéssel vesz részt az automatikai technikus képzésben a cégnél.
Németh Miklós László
“Az elektronikával is foglalkozik, a gépek karbantartásával, üzembe helyezésével, ez fogott meg a legjobban.”
Miklós édesanyja azt mondja, a diákmunka évei alatt megismerték a céget, így örül fia választásának.
Németh Lászlóné
“Reméljük, úgy is teljesít, hogy az eredményei alapján megérdemelje ezt a juttatást. Eddig szorgalmas volt, meg kitartó, hát reméljük, hogy a szakmai részen is ezt tovább produkálja.”
A diákok a szakképzés ideje alatt heti két és fél napot töltenek az LuK-ban. A végzett technikusok mechanikus és villamos karbantartás területén kapnak majd munkát.





























