Hírek

50 éve nyitotta meg kapuit a városi Vásárcsarnok

2025. augusztus 21., 11:52

50 éve nyitotta meg kapuit a városi Vásárcsarnok - a kerek jubileumot elismerések átadásával, az évfordulóra készült kötet bemutatásával és közös vacsorával ünnepelték meg kedden este.

50 éve nyitotta meg kapuit a városi Vásárcsarnok

Pontosan 50 éve költözött át a Borostyánkő áruház mögötti térről új helyére a szombathelyi piac. A jubileumot egész évben ünneplik. Az évforduló napján ünnepélyes vacsorát tartottak a Vásárcsarnok emeletén.

Polákovics Marietta - ügyvezető igazgató, Szombathelyi Vásárcsarnok
“Napra pontosan 1975. augusztus 19-én nyitott a Vásárcsarnok, és ez alkalomból az 50 éves jubileumot tartjuk a mai nap folyamán. Az árusainkat hívtuk meg, a fenntartó önkormányzatot, partnereinket, dolgozóinkat, nyugdíjas dolgozóinkat, hogy együtt ünnepeljük ezt a szép napot.”

 

A Vásárcsarnok az életünk része. Benne van a múltunk, hiszen ide jártak a nagyszüleink, benne van a jelenünk, mert mi magunk is itt vagyunk, és bízom benne, hogy a gyermekeink is kijárnak majd ide - fogalmazott köszöntő beszédében Nemény András polgármester.

Nemény András - polgármester
“Ez az a hely, ahol érezzük, hogy valójában élünk, mert itt van az, ami a föld tud adni az embernek és amit egy ember tud adni egy másik embernek, de ebben benne van a munka és benne van a szív is, és persze benne van rengeteg, rengeteg emlék is. Én magam majdnem egyidős vagyok a piaccal, így ketten együtt már 100 évesek leszünk lassan, és mivel itt laktam a szomszéd utcában, a Zrínyi utcában 25 éves koromig, hát bizony én minden héten itt voltam több alkalommal kisgyerek koromtól, az első időben ezzel a fonott kosárral jártam, hát ezt kaptam anyukámtól és a nagymamámtól.”

 

A jubileum alkalmából a polgármester emléklapot nyújtott át a Vásárcsarnok vezetőjének. tól Cseri József, a Vas Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a vállalkozók, a kereskedők munkájának fontosságáról beszélt, hiszen nehézségek közepette végzik mindennapos munkájukat.


“Utánam szólt a Jóska...hozzál már egy fehérrépát!”

 

A jubileumi ünnepségen bemutatták a piac múltját és jelenét is összefoglaló
“Szombathely szíve - a Piac”

 

című kötetet. Emléktár, közösségi album és útmutató ez a jövő számára.

Kozma Gábor - szerkesztő
"Véleményünk szerint kifejezi azt, hogy a piac az a városnak az az agorája, amelyben minden színben megjelenik, és most idézek egy klasszikus legendát, Benke Éva tanárnőt, aki tényleg egy legenda és a piacnak az aktív szereplője ma is 90 évesen, tehát a tanárnő aki azt mondta, hogy “a piac a hangulatok az érzelmek, a színek és a vitalitás összessége”. Így van, és akkor ezt kellett a könyvbe belerakni. A könyv különböző fejezetekre oszlott. Egyrészt a történelem, utána az egyenként a termelők, kereskedők, őstermelők, famíliák, hiszen van, aki 40-50 éve bizony már itt dolgozik."

 

Az eseményen elismeréseket adtak át az árusoknak, akik évtizedek óta jelen vannak a Vásárcsarnokban.