
Ez az a telek, ahol felépítik még idén az új foglalkoztatót. Lesznek műhelyek, raktárak és közösségi tér is. Ezek pedig az új épület tervei, amelyeket a keddi projektindítón mutattak be. Soltész Miklós, szociális államtitkár a tájékoztatón emlékeztetett: 800millió forintból készült el a hazai autizmus-stratégia. A célja, összefogni a jól működő programokat.
Soltész Miklós – szociálpolitikáért felelős államtitkár
„Nagyon jó ellátás alakult ki sok helyen, de sokszor mindazok, akik érintettek vagy hozzátartozók, azok nem találták meg ezeket az ellátási formákat, ezek nem értek össze, és ezért a stratégia keretében sok olyan támogatás és lehetőség alakul ki, most az elkövetkezendő hónapok során, amely egységesség teszi lehetőség szerint az ellátást.”
Szombathely önkormányzata tavaly 4millió forinttal támogatta az Esőemberke Alapítványt, erre a támogatásra idén is számíthat a szervezet.
Puskás Tivadar – polgármester, Szombathely Megyei Jogú Város
„Szociális ellátása Szombathelynek, a segítségre szorulók iránti ellátása példaértékű, ennek az egyik megnyilvánulása ez az intézmény.”
Ebben a kiírásban 18 projektet támogatott a tárca országosan, az egyik legnagyobb összeget elnyert a szombathelyi projekt, az Esőemberke Alapítvány terve. Az esemény szónokai hangsúlyozták, hogy a foglalkoztatás mellett a piacképes termékek előállítása is fontos, Szombathelyen ez is megvalósul. A projektindítón Soltész Miklós államtitkár személyesen is bemutatkozott a tervezett foglalkoztató épület leendő dolgozóinak.





























