A névadó szobrának koszorúzásával kezdődött a Markusovszky Lajos emlékére rendezett idei eseménysorozat. A műalkotás előtt a megye, a város és a kórház vezetői is elhelyezték koszorúikat.
Plander Márk,adjunktus
Végtelenül nagy ember volt,akinek célja mindig a közjó szolgálata és mások segítése volt. Sosem adta fel, még akkor sem, amikor kilátástalan helyzetben volt, ppéldául az ötvenes években, amikor teljesen mellőzve, előkelő családok háziorvosaként kellett működnie.
A sebészorvos ezekben a években alapította meg a Magyar Orvosi Hetilapot, amely azóta is működik, segítve a hazai orvostársadalom munkáját. Ahogyan az ünnepségen is elhangzott, Markusovszky Lajos valóban a magyar egészségügyet szolgálta és szervezte minden erejével. Évente egyszer erre az elkötelezettségre emlékeztet a kórház ünnepsége.
Nagy Lajos, vezérigazgató-főorvos
Mindent megteszünk azért, hogy ápoljuk a Markusovszky kultuszt. Nehéz élete volt, tartalmas, sok mindent elért.Mindenki példaként tekinthet rá.Kórházunk az ő nevét viseli, ez a legkevesebb, amit megtehetünk érte.
A koszorúzást emlékülés követte. A találkozón előadást tartott Hangody László a Semmelweis Egyetem professzora is, aki ezévben nyerte el a Markusovszky emlékplakettet.