
Alig fértek el az érdeklődők a Képtár konferenciatermében, annyian voltak kíváncsiak a Várnai Valériáról szóló könyvre. Pályatársak, ismerősök, barátok és tisztelői jöttek el a bemutatóra. A kiadványban a személyes fotók mellett alkotásai is láthatók.
Nagy Anna, esztéta, író
Sok olyan pályatársat, barátot, kollégát kerestem meg akik meséltek nekem az ő életéről. Felhasználtam azokat az írásokat amik az elmúlt 40 évben születtek róla. Ezek között vannak hosszabb lélegzetűek is, kiállítás kritikák amiket jól lehetett használni.
Várnai Valéria 1936. január 5-én született Szombathelyen. Rajztehetségét az általános iskolában fedezték fel. A Derkovits Körben tökéletesítette tudását, ahol olyan mesterektől tanult mint pl. Radnóti-Kovács Árpád. Számtalan hazai és nemzetközi tárlaton szerepelt, számos elismerést kapott. Idén lenne 78 éves. 2012 őszén hunyt el. A kötetből nemcsak munkássága ismerhető meg, hanem Várnai Valéria az ember is.
Vajda Zsuzsa, Príma-díjas újságíró
Mikor fiatalok voltunk biciklivel bejártuk egész Vas megyét. Akkor sokat motoroztunk. És akkor ő egészen más volt. Ugyanolyan volt mint a többi fiatal. Szeretett öltözködni.
A Várnai Valériáról szóló könyv a Híres Szombathelyi Nők sorozat 9. köteteként látott napvilágot.





























