
Utcai palacktartókat helyezett ki a szombathelyi önkormányzat a belváros több pontján, így, ha valaki nem tudja magával vinni a visszaváltható flakonokat, dobozokat vagy palackokat, akkor más, akinek szüksége van a betétdíjra elveheti és visszaválthatja azokat. A szemetesbe dobott italcsomagolásokat nem hasznosítják újra. Tehát van környezeti és szociális haszna is a kezdeményezésnek.
Németh Ákos – tanácsnok, önkormányzati képviselő
„Egyrészt láttam Budapesten hasonlót, illetve a képviselőtársam Lukács Dániel is jelezte, hogy ő is felfedezte ezt, illetve a Zrínyi-iskolában tartottam egy kis előadást és ott a következő előadás pont erről szólt, úgyhogy ott vettem fel a kapcsolatot a fejlesztőkkel. Jelenleg 15 helyszíne helyeztük ki, ez összesen 30 darab, tehát ezek ilyen duplatartók. Amennyiben beválnak, szeretnénk ezt a rendszert kiterjeszteni.”
A város saját forrásból finanszírozta az utcai palacktartók telepítését, amely 225 ezer forintba került. A cél, hogy a különgyűjtési lehetőséggel csökkentsék a közterületi kommunális hulladékgyűjtők terhelését, növeljék a közterületi hulladékgyűjtés és - feldolgozás hatékonyságát.




























