
Jelenleg az év legkeményebb időszakában vannak a Dobó SE atlétái, ugyanis a téli alapozás kellős közepén járnak. Ebben a fázisban első sorban a fizikai munkán, az erősítésen van a hangsúly, kalapácsot elég ritkán foghatnak a kezükbe a sportolók.
Völgyi Helga atléta, Dobó SE
“Körülbelül két hónapja kezdtünk el alapozni, az átmeneti időszak után. Most már nagyon kemény edzésekben vagyunk, heti kétszer van teremedzés sok láberősítéssel. Heti kétszer súlyemelés és kétszer dobunk.”
Az idei esztendő legfontosabb versenye a felnőtt atlétikai Európa-bajnokság lesz, ám a fiatalok célkeresztjében a junior korosztály számára megrendezésre kerülő világbajnokság áll.
Gyurátz Réka atléta, Dobó SE
“A legfontosabb versenyünk az idén a junior világbajnokság lesz. Helgával az ifjúsági korcsoportból léptünk fel az idén a juniorok közé. Amerikába szeretnénk mindketten kijutni. Sajnos négyen vagyunk két helyre, így idén is kemény válogatók várnak majd ránk.”
Jelenleg ugyan még nagyon jók az időjárási körülmények Magyarországon is, de az előjelzések szerint hamarosan megérkezik az igazi tél, így a szombathelyi atléták a Dél-Afrikai Köztársaságban folytatják majd a felkészülést a versenyidőszakra.
Németh Zsolt vezetőedző, Dobó SE
“Az alapozás kellős közepén vagyunk, mindenki nagyon fáradt. Pont azért megyünk el edzőtáborba, hogy ebből egy kicsit kiszakadjanak. Csak az edzésre tudjanak koncentrálni. Nem mellesleg Dél-Afrikában 30 fok fogad majd minket. Vasárnap utazunk a Krisztián után.”
A dél-afrikai edzőtáborban a Dobó SE tíz versenyzővel és egy edzővel képviselteti majd magát. A sportolók zöme számára ingyenes lesz az utazás, de olyan is akad közöttük, aki képes a zsebébe nyúlni azért, hogy jobb körülmények között készülhessen fel a szezonra.





























