
Bár nagy elánnal készülnek hétvégi bajnoki mérkőzésükre a Falco-Trend Optika KC kosárlabdázói, így is szakítottak időt arra, hogy részt vegyenek egy reanimációs képzésen. A sportolóknak az Országos Mentőszolgálat két munkatársa, valamint Puskás Tivadar polgármester tartott filmbemutatóval egybekötött újraélesztési oktatást.
Puskás Tivadar polgármester
“Sportolók különösen érintettek ebben az ügyben, ugyanis rengeteg emberrel találkoznak. Általában sok nézőjük van. Tehát amikor olyan szituáció fordul elő, hogy valakinek keringésleállása van, akkor nagyobb az esély, ha a sportoló is tud újraéleszteni”
A sportpályák egyértelműen a veszélyes üzem kategóriába tartoznak. Az utóbbi esztendőkben mind külföldön, mind pedig idehaza több haláleset is történt a stadionokban, sportcsarnokokban.
Bencze Tamás vezetőedző, Falco-Trend Optika KC Szombathely
“Ezen az oktatáson átesünk, azt gondolom, hogy képesek leszünk arra, hogy segítsünk. Hiszen sajnos a pályán is előfordul olyan helyzet, amikor erre a tudásra szükség van és segíthetünk másik emberen.”
Az eddig három vereséggel rendelkező szombathelyi kosarasok gőzerővel készülnek a szombati, Atomerőmű SE elleni bajnokijukra. A vasiak vezetőedzője bízik abban, hogy csapatának nem lesz szüksége reanimációra, azaz végre begyűjtik első győzelmüket is.





























