Hírek

A felkészülés finisében a Viktória

2014. augusztus 01., 19:06

Közel három hete kezdte el  a felkészülést a 2014-2015-ös szezonra a Viktória-Trend Optika FC NB I-es női labdarúgócsapata. A szombathelyiekhez egy új játékos érkezett, az egyszeres felnőtt válogatott Dénes Dorka.

A felkészülés finisében a Viktória

Edzésekkel és felkészülési mérkőzésekkel hangol a következő szezonra a Viktória FC női futballcsapata. A nyári átigazolási szezonban a gárda  egyik meghatározó játékosa, Tóth Alexandra Ausztriába igazolt, Soós Adrienn és Németh Loretta pedig Győrbe távozott. Tischler Fruzsinának viszont gyakori  sérülései miatt kellett abbahagynia  a játékot. Az érkezési oldalon csupán egy név szerepel: az egyszeres válogatott Dénes Dorka az élvonalból kiesett  Honvéd együttesétől szerződött a vasiakhoz.

Dénes Dorka labdarúgó, Viktória-Trend Optika FC
“A Viktóriát már ismertem korábbról. Tudtam, hogy egy sikeres csapathoz igazolhatok. Ez abból a szempontból is vonzó ajánlatnak tűnt, hogy a válogatott keretében benne vagyok és így mindenképpen az NB I-ben szerettem volna továbbra is szerepelni.”

A vasi gárda gyakorlásain különböző okokból kifolyólag hol több, hol pedig kevesebb játékos vesz részt. Ennek ellenére Mitterstiller Csaba vezetőedző úgy vélekedik, hogy teljes egészében el tudják végezni azt a munkát, melyet a felkészülés kezdeti szakaszára eltervezett.

Mitterstiller Csaba vezetőedző, Viktória-Trend Optika FC
“Szinte minden héten vagy a felnőtt válogatott vagy pedig az utánpótlás válogatottak elviszik a játékosokat két-három napra. Így meglehetősen nehéz, bár hasonló jellegű munkát igyekszünk végezni, mint amilyen az A-válogatottnál van. Tehát fizikálisan, kondícionális értelemben nem lehet gondja a csapatnak.”

A főként erőnléti  edzések mellett a csapat több felkészülési mérkőzést is játszott és játsszik is a közeljövőben. Legközelebb szombaton 18 órakor az osztrák Altenmarkt együttesét fogadják a szombathelyiek hazai környezetben.