Hírek

A fertőző betegségek közül a skarlát is megjelent Szombathelyen

2013. január 22., 17:08

Az ÁNTSZ adatai szerint 12 kisgyermek kapta el a betegséget januárban, és az óvodai, iskolai közösségekben ez a szám tovább növekedhet. A skarlát a kellemetlen betegségek közé tartozik ugyan, de a régebben jellemző szövődményektől az orvosok szerint ma már nem kell tartani.

A fertőző betegségek közül a skarlát is megjelent Szombathelyen

Ebből a 17 fős óvodai csoportból 7-en hiányoznak éppen. Két kisgyerekről kiderült, hogy skarlátos, ezért a fertőzés veszélyéről a szülőket is tájékoztatta az intézmény. 

Hencseiné Kondics Judit óvodavezető, Weöres Sándor Óvoda
Amit ilyenkor tenni tudunk, az az, hogy felhívjuk a szülők figyelmét, hogy az óvodánkban fertőző megbetegedés van, ezt ki szoktuk írni a faliújságra, és természetesen  ha észrevesszük a kisgyereken bármi jelét a megbetegedésnek, akkor azonnal hívjuk a szülőt.

Skarlátra jellemző tünetekkel a gyermekorvosok is találkoztak az utóbbi napokban.

"Ezt baktérium okozza. Tehát a skarlát nem vírusbetegség."

A skarlát főleg az óvodások és a kisiskolások között fordul elő, és általában hőemelkedéssel vagy lázzal kezdődik. Jellegzetes tünete a grízszerű, piros kiütés és a málnanyelv.

dr. Vincze Magdolna házi gyermekorvos
Általában a beteg panaszkodik torokfájásra vagy egy kisebb gyerek nehezebben nyel, tehát onnan észre lehet venni, és ugye ami a skarlátnak feltétlenül velejárója, a bőrtünet. A bőrtünet az egy nagyon apró, érdes tapintatot ad, van hogy esetleg az tűnik fel a szülőnek, hogy  amikor fürdik, nem is nagyon látja, csak érzi, hogy nem olyan  a tapintata.

A skarlát a klasszikus gyermekbetegségek közé tartozik, de védőoltás nincs ellene. Ma már enyhébb lefolyású, mint régen, így súlyos szövődményektől nem kell tartani.

dr. Stánicz Éva megyei tiszti főorvos
A skarlátbetegség nagy fokban egyéni érzékenység kérdése, hogy valaki egy ilyen streptococcus fertőzést követően mint második betegség, lesz-e skarlátos vagy nem. Tehát nem kötelezően lesz mindenki skarlátos, még ha ez a baktérium egy gennyes gyulladást okoz is a szervezetében.

Ha valaki átesett a fertőzésen, az nem jelent életre szóló védettséget. A skarlát - ritkán ugyan - de fiatal felnőtteknél még előfordulhat.