Hírek

A Gazdasági és Városstratégiai Bizottsági ülésén sűrű volt a program

2014. december 11., 17:15

A városfejlesztési és a költségvetési kérdések mellett a kórház környéki új parkolási rendszer és a lőtér-modernizáció is napirenden szerepelt, emellett Kuslits Tibor személyében bemutatták az új főépítészt is. A december 15-i Közgyűlés eredményes előkészítése érdekében a 19 fős szakbizottság 37 napirendi témát tárgyalt meg.

A Gazdasági és Városstratégiai Bizottsági ülésén sűrű volt a program

A döntés-előkészítő munka egyik kiemelt feladata volt az EPCOS Szent László király utcai telephelyének  és a hozzá kapcsolódó területek fejlesztési koncepciójának jóváhagyása. Még az előző ciklusban hozták meg az a döntést,  hogy a cég a Csaba utcai telephelyét bővíti és elhagyja a belvárost. Ennek érdekében három építész iroda összefogásban készítette el azt a koncepciót, ami Lendvai Ferenc szakbizottsági elnök szerint a következő 5 esztendő egyik legnagyobb léptékű városfejlesztési terve lehet.

A költségvetés módosításáról is tárgyaltak: a bizottság javaslatára a SZOMHULL Nonprofit Kft.-nek százmillió forintos veszteségpótlását és a SZOVA Zrt. fizetőképességét is megoldhatja a város.

A fizető parkolóhelyek működésének és igénybevételének rendjéről szóló önkormányzati rendelet módosításának tárgyalása során abban állapodtak meg, hogy új parkolási rendszert vezetnek be a kórház környékén. A közgyűlés hétfőn majd arról dönthet, hogy aki egy óra időtartamra parkolójegyet vált, az grátisz egy órányi parkolási lehetőséget kap.

A Homok úti lőtér állapotáról is tárgyalt a bizottság. Mivel csak a tető felújítása 30 millió forintot igényelne, ezért a módosító indítvány szerint új lehetőséget kell megvizsgálni.

Illés Károly - alpolgármester
,,Javaslatként fogalmazódott meg a Homok úti lőtérnek egy komplex felújítása. A bizottság pedig úgy döntött, többek javaslatával egyetértve, hogy vizsgálja meg a városvezetés, hogy egy másik helyszínen és nem lakóövezetben egy új lőtér kerüljön kialakításra és ezáltal ezen fejlesztést nem szavazta meg. A szükséges felújításokat, hogy a lőtér üzemelni tudjon ezeket persze felülvizsgáljuk és mindenképp megvizsgálják annak lehetőségét, hogy egy komplexebb lőtér legyen a város egy másik területén.”

Az ellenzék korábbi félelmei ellenére a gazdasági és városstratégiai bizottság ülése eredményes volt, hiszen a hatékonyság, a konszenzus és Szombathely érdekében a bizottság tagjai nem politikai, hanem  szakmai döntéseket hoztak.