Hírek

A héten tartják a pótvizsgákat a város iskoláiban

2011. augusztus 24., 12:08

Jellemzően a közismereti tárgyakból történtek bukások az előző tanév végén, de testnevelés és ének-zene javító vizsgára is van példa. Amelyik tanuló több tárgyból is elégtelent kapott, a szülő kérérésre vizsga helyett évet ismételhet.

A héten tartják a pótvizsgákat a város iskoláiban

A Dési-iskola több száz tanulójából 14-nek került elégtelen osztályzat a bizonyítványába év végén. Jellemzően a közismereti tantárgyakból, magyar nyelvből, matematikából voltak sikertelenek a diákok. Alsó tagozaton ketten buktak meg, nekik alapvető kompetencia hiányosságaik voltak - mondja az igazgató.

"Az első évfolyamon még szöveges értékelést kapott a gyerek, másodiktól már osztályzatot adtunk év végén."

Volt, aki csak egy tárgyból, de olyan is akadt, aki négyből kapott elégtelent. Az igazgató szerint a bukás főleg azoknál a hátrányos helyzetű gyerekeknél fordul elő, akiknek a szülő keveset tud segíteni a tanulásban.

Kiss Péter - igazgató, Dési Huber István Általános Iskola
"A szülő és a tanuló együtt dönthet arról, hogy megkísérlik-e mondjuk négy tárgyból a javítást, vagy a szülő kérheti, hogy ismételje meg az évfolyamot a tanuló. Van erre is példa, egy szülő úgy nyilatkozott, hogy ismételje meg a gyerek."

Az iskola levélben értesítette a szülőket a tantervi minimum-követelményekről, és szükség esetén korrepetítort is ajánlott, aki felkészíti a diákot a pótvizsgára. Az intézményeknek augusztus 31-ig kell a javító vizsgákat lebonyolítaniuk, a legtöbb iskolában ezen a héten tartják a beszámolókat.