
Amerikai sorozatokat elevenítettek meg az elsőéves középiskolások a Sportházban – ez volt a hozott feladat a városi gólyaavatóra. Egyesével mutatkoztak be az iskolák: a városi döntőbe jutott a Kanizsai Gimnázium, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola, a Gépipari, a Nagy Lajos Gimnázium és a Műszaki Szakképző Iskola.
Szakály Gábor – tanácsnok, a zsűri elnöke
„Jelképesen minden szombathelyi középiskolást a város polgáraivá fogadunk. Itt az elmúlt időszakban az elődöntőkön eredményt szerzett csapatok vesznek részt, öt középiskola legjobb gólya-osztálya méreti meg magát, és a végén a legjobb kikerül közülük, ez egy nagyon jó rendezvény, ez bizonyíték arra, hogy a fiatalok tudnak kulturáltan szórakozni, kulturáltan eltölteni a szabadidejüket.”
Az elsőéves diákok alaposan felkészültek és mindannyian győzelmi reményekkel érkeztek.
Nagy Ágnes – Kanizsai Dorottya Gimnázium
„Tulajdonképpen már december elején elkezdtük készíteni a műsort, mindenkinek, akinek kellett, megvan az egész Simpson család, beöltöztek, nagyon jól néznek ki és szerintem mi vagyunk az itteni legjobb suli, úgyhogy büszkén mondom, hogy a Kanizsai Gimnázium idén végre nyerni fog!”
Nem volt hiábavaló az alapos felkészülés: idén a Kanizsai Gimnázium csapata győzedelmeskedett. A nyeremény egy balatoni hétvége, az egész osztálynak.





























