
„Katyń - Tömeggyilkosság, politika, erkölcs” - ez a címe a Képtárban megnyitott történelmi tárlatnak. Szombathely a 8. magyarországi helyszín, ahol kiállították a 46 tablót. A fekete-fehér-piros táblák azt mutatják be, mi is történt 1940 tavaszán Lengyelországban, s hogy mi vezetett a tömegmészárlásig, amelyben közel 25 ezer embert gyilkoltak meg a szovjet vezetés parancsára. A kiállításmegnyitón Puskás Tivadar polgármester megbocsáthatatlannak nevezte a történteket és azt hangsúlyozta, hogy szembe kell nézni a népirtás szörnyűségével.
Puskás Tivadar – polgármester
„Letagadni nem lehet, megszüntetni nem lehet, s mindent, mi történt, be kell vallani.”
A tárlat Roman Kowalski, budapesti lengyel nagykövet jóvoltából érkezett Szombathelyre. Az ünnepélyes megnyitón azt mondta: a lengyel történelem meghatározó része a katyni mészárlás.
Roman Kowalski – budapesti lengyel nagykövet
„Olyan tragédia, amely máig hatóan nyomta rá bélyegét a lengyelek gondolkodására, amely gyakran ma is befolyásolja a politikai nézeteinket. Katyn nem csak az emberi képzeleten túlnövő tömeggyilkosság: ez a bűntett példázatként állítja elénk az egész kommunista diktatúra kegyetlen működését.”
A történelmi tablókból mindenki tanulhat – erről is szó volt a megnyitón.
Csapláros Andrea – igazgató, Savaria MHV Múzeum
„Én nagyon szeretném múzeumigazgatóként, hogyha ezt az időt, amíg itt van ez a kiállítás, a szombathelyi iskolák kihasználnák és eljönnének ide és történelmet tanulnának itt, ezeken a tablókon keresztül.”
A fotódokumentumokra épülő tablókon kívül, a kiállítás része a katyni lepel is. Polgár Csaba textilművész 2012-ben készült, Lengyelországban is elismert munkáját is megtekinthetik az emlékezők. A kiállítás április 27-ig látogatható a Szombathelyi Képtárban.





























