Hírek

A májusi közgyűlés elé

2014. május 28., 18:43

Csütörtökön a szokásosnál egy órával később, 10 órakor kezdődik a közgyűlés a városházán. 37 napirendi pont szerepel az előzetesen kiadott tervezetben. Az ülést beárnyékolja, hogy ezen a napon temetik a napokban elhunyt Gyebrovszki János önkormányzati képviselőt, az MSZP-SZTKE szombathelyi frakciójának tagját, akit Szombathely Megyei Jogú Város önkormányzata saját halottjának tekint.

A májusi közgyűlés elé

A napirendi pontok között szerepel a Sugár úti sportkomplexum felújításának tervezte, mivel egyik helyszíne lesz a 2015. évi női kosárlabda Európa Bajnokságnak. Közel 85 millió forintból újulhat meg a csarnok, amely az öltözők korszerűsítése mellett új LED-es világítással is a munkacsarnokot. A pénzügyi hátteret TAO-s pályázaton való indulással teremtené meg az önkormányzat. Úgy tűnik, elhárult az utolsó akadály is körforgalmi csomópont kialakítására az Óperint – Dózsa – Kálvária – Körmendi út kereszteződésben, mivel az önkormányzat megkapta az igényelt többlet támogatást. Így az Óperint u. 18. sz. alatti 52 lakásos lakóház felújítása, energetikai korszerűsítése, az Evangélikus és a Református templom homlokzatának felújítása mellett megszűnhet a baleset veszély ebben a forgalmas kereszteződésben. A Szombathelyi Rendőrkapitányság elkészítette a város 2013. évi közbiztonságának helyzetéről szóló beszámolót, amelyet Gulyás Ferenc kapitányságvezető ismertet meg a képviselő testülettel. Ez alapján a közlekedési biztonság javulása mellett sikerült az országos átlagnál magasabb szintű közbiztonságot fenntartani és biztosítani a szombathelyi polgárok számára. Az ülésen történteket a Szombathelyi Televízió honlapján, a www.sztv.hu on-line adás gombra kattintva követhetik figyelemmel.