
Napirend előtti felszólalásában Ipkovich György a lakás-, Szuhai Viktor pedig a parkolási rendelet módosítását javasolta. A keleti városrész lakója kérte, hogy a Falco-gyár tartsa be a környezetvédelmi előírásokat. Molnár Miklós azt mondta, mostantól több lesz az egyeztetés a lakók, a gyár és a városvezetés között, január elején fórumot is tartanak a témában. Hosszas vitát váltott ki a Nemzeti Ovi-Foci Program, amelynek keretében multifunkcionális műfüves sportpályát alakítanának ki a Mocorgó és a Maros Óvodában. A baloldai összefogás szerint ettől a mindennapi problémák nem oldódnak meg az óvodákban. Végül egyhangúan fogadták el a napirendet. Terítékre került az Aktív Időskor Szombathelyen jövő évi programterve, amelyre nyolcmillió forintot költ az önkormányzat. Valamennyi képviselő üdvözölte a hatvan év felettiek testi-lelki egészségét célzó programokat. Módosították a Haladás Sportkomplexum Fejlesztő Nonprofit Kft. üzleti tervét, szervezeti és működési, valamint a javadalmi szabályzatát.
Az ülésen szó volt arról is, hogy a Polgármesteri Hivatal több dolgozója mobiltelefonos adatainak megszerzésére történt kísérlet. Mikor ez Puskás Tivadar polgármester tudomására jutott, azonnal leállította az adatkérést és vizsgálatot rendelt el. Az MSZP-DK-Együtt frakció képviseletében Ipkovich György és Czeglédy Csaba tartott sajtótájékoztatót. Ekkora mértékű személyiségi jogsértés az utóbbi húsz évben nem történt - mondták.
A közgyűlés során a képviselők meghallgathatták a kizárólagos és többségi önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok idei első félévi gazdálkodásáról szóló beszámolókat is. A nemzetiségi önkormányzatokkal együttműködési megállapodást kötött az önkormányzat. Ez kiterjed a feladatellátáshoz szükséges helyiség ingyenes használatára, a tárgyi és személyi feltételek biztosítására is.





























